Az Első Pesti Szőnyeg Társaság első hivatalos útja Türkmenisztánba.

A magyar szőnyeg kedvelők társaságának megalakulásának hírét nagy örömmel vette az egyetlen komoly nemzetközi szaklap, a londoni kiadású Hali.
Májusban az internetes kiadásunkba rövid cikk is megjelent, rólunk.
Rajtuk keresztül meghívás érkezett a nevünkre, a május 27-ei türkmén szőnyeg kiállításra, Ashgabatba, ahova Szlankó János barátunkkal utaztam el.
Türkmén szőnyegről azt kell tudni, hogy ha közép-ázsiai szőnyeg kerül szóba, feltehetőleg mindenki a kilenc, nomád törzs / ersari,tekke,yomut,beshir..stb/ valamelyikére gondol, és sokan a szőnyeggyűjtők közül a bukharai szőnyegeket is ide sorolják, habár az már városi szőnyeg.
Nagy várakozásokkal indultunk neki az útnak Egy elzárt, elmaradott világot vártunk és már a repülőből csodálkozással tekintettünk az éjszakai kivilágított városra.
A repülőgép reggel 2.30-kor landolt, de a sok fölösleges formaságok után csak reggel 6-kor hagyhattuk el a repteret.
Az ország a hatalmas gáz- és olaj vagyonnak köszönhetően gyors fejlődésen ment keresztül, a főváros minden épülete az elmúlt tíz évben épült, és olasz fehér márvánnyal van borítva. Egyszemélyes elnöki köztársaságról van szó, de az elnök jó értelemben "uralkodik".
A hatalmas állami bevételeknek köszönhetően a víz, villany és gáz ingyen van a lakosság számára, a sóért és benzinért jelképes árat kell fizetni, a 95-ös benzin ára, átszámítva 3,25ft.
Az ország fél sivatagos területen fekszik, ott jártunk kor a nappali hőmérséklet 40-45 fok volt, mely nyárra felkúszik 50 fok felé.
A hagyományos türkmén szőnyegek jurtákban készültek, vízszintes kereteken és mindig a nők készítették. Érdekes tapasztalat volt, ebben a muzulmán hitű országban nem csak a szőnyeg készítése, hanem a kereskedelme is a nők kezében van.
Az anyagi jólét következtében, a vándorló életmódot a többség feladta, városokba és falvakba költöznek. A nők állami "szőnyeg gyárakban" alkalmazottakként készítik a szőnyegeket, a számítógépeken megtervezett minták alapján.
Az egyik gyárban láttunk egy félig kész szőnyeget, melyet az egyik helyi bank rendelt meg, medalion helyett a bank logójával. A műhelyekben vegyesen láttunk álló és fekvő kereteket, kizárólag nők csomózták a szőnyegeket.
Érdekes tapasztalat volt, hogy a nagyobb csomó számú szőnyegeket, vízszintes kereteken készítették. A gyapjút sajnos kémiai úton előállított festékekkel színezték, ipari méretekben.
Türkmenisztánnak hét nagy közigazgatási régiója van, és mindegyikben található szőnyeg üzem. Tapasztalatunk szerint, sem a minőség, sem a munka hatékonysága nem fontos, inkább szociális foglalkoztatóknak tűntek.
Ezek után izgatottan vártuk a hétvégét, hogy a főváros melletti -Tolkucsak-, piacra kivigyenek bennünket, amit a 90-es évek eleji magyarországi lengyel piacokhoz tudnék hasonlítani. Itt is nők uralták a terepet, de a szőnyegek házi műhelyekből kerültek ki, jellemzően hagyományos tekke mintázattal. Itt láttunk először selyem szőnyegeket, melyeket elmondásuk szerint csak az utóbbi 2-3 évben készítenek.
A szőnyegek anyagának, készítésének minőségét nem lehet összehasonlítani, egy kumi vagy kashmiri selyemszőnyegével, de ez adja meg a speciális bájukat.
A piac, János szőnyeges életének első nagy élménye volt, alkudott az asszonyságokkal selyemszőnyegre, akik tyúkok ként vették körül.

Délután ellátogattunk a helyi kongresszusi palotába, ahol mint kiderült az állami vállalatok állították ki termékeiket, a régió motivum világával harmionizálva. János itt sem bírt magával, az első standon kiszúrt egy gyapjú szőnyeget, beshir és yommut gülökkel.
A szőnyeget már hivatalosan eladták, de jött a gyár menedzsre, ő is hölgy volt, három mobil telefonnal, a szája teli arany fogakkal és megkötetett az üzlet. Nagy feltűnést keltettünk a vásárlással, ezután minden helyi tv csatornának kellet nyilatkoznunk, kicsit furcsa volt, mivel szinte a szánkba adták mit is mondhatunk a türkmén szőnyegről és a kiállításról.

Másnap János elrontotta a gyomrát, a szállodába maradt, nem jött el velem a fővárostól 360 km-re lévő Mary városába.
Sajnos nem csak szőnyegeket kellett megnéznem, hanem minden fajta vályogtéglából készült "romokat". Állítólag a pártus birodalom része volt az ókori város.
A környező falvakban csak függőleges kereteken láttam dolgozni nőket, ők már fejből csomózták a hagyományos mintákat, főleg tekkéket.
Ami ennél elszomorítóbb, a helyi piacon csak gépi szőnyegeket láttam, valamint kézi csomózású autóülés borítókat, telefon alátéteket, táskákat, sőt mobil telefon tokokat.
A valódi nomád életmód megszűnőben van Türkmenisztánba, habár nekem a színviláguk nem igazán tetszik, furcsa a piros, sárga, fehér és kék keveredése.
Irán és Afganisztán az a két ország, ahol valódi nomád türkmén törzsek találhatóak, és ők jellemzően az ersari,sharyk, immeri törzsekhez tartoznak.
Színvilágukban a mély piros és a mély kék dominál.

Az utóbbi évek szomorú tapasztalása, a méltán népszerű türkmén szőnyegeket másolják, afgán és pakisztáni manufaktúrákban. Magyarországon a nagy lakberendezési áruházakban, sőt a BÁV üzleteiben is ezeket a szőnyegeket árulják, melyek köszönő viszonyban sincsenek az autentikus szőnyegekkel.

Az Első Pesti Szőnyeg Társaság megalapításának egyik fő célja, hogy a II. világháború előtti magyar szőnyeg kultúrát újra felélessze.
A magyar polgár újra szeresse és ismerje a kvalitásos szőnyeget!

Dénes Sándor
Első Pesti Szőnyeg Társaság
elnöke